Prologue - Our little world

Mára ismét királyság uralkodik a bolygónkon és kifinomultan viselkedik mindenki. Arra tanítottak minket, hogy tiszteljük az úrnőnket és viselkedjünk mi is úrihölgyként - bár én nem sok mindent tudok a világunkról, mert már gyermekkorom óta az árvaház ágyát koptatom és idegesítem a gondozókat. Be kell tartani a szabályokat, hogy működjön a rendszer. Minden ilyesmiről a könyvekből tudok - ugyanis imádok olvasni -, amiket az árvaházban találni. A legfőbb szabályunk az, hogy a királyi családot nem láthatjuk és ők sem jönnek közénk, mert nem akarják, hogy elrabolják és bántalmazzák őket. Ugyanis egyszer már megtörtént még réges régen, hogy egy banda, akik gyűlölik a királyságot, mert nem tud érvényesülni az akaratuk és úgy érzik, hogy elnyomásban élnek meg akarták szerezni maguknak a hatalmat. Megpróbálták őket elrabolni és sikerült is nekik,ám a megmentésükre siettek. Mostanára viszont nincsen már közöttünk a banda, hiszen a királyunk kivégeztette őket, mert meg akarták őt gyilkolni. Szóval ezért nem láthatjuk őket, de eddig ez senkinek sem jelentett gondot. A másik szabályunk, hogy a rangunknak megfelelően viselkedjünk és ne barátkozzunk a többiekkel. Házasságot sem költhetünk más kasztban lévőkkel, különben kaszt nélkülivé válunk. Róluk azt kell tudni, hogy nagyon nagy szegénységben élnek és sokan közülük éhen halnak.

Van még egypár szabályunk, de azok nem olyan lényegesek, mint ezek. Például kötelesek vagyunk egyenruhát hordani a munkakörünknek megfelelően. Mivel én árva vagyok, nekünk csak egy egyszerű szürke ruha jutott, ami ráadásul szakadt és koszos is kicsit. Ez amiatt van, mert nem kapunk új ruhát, hanem csak a használtat hordjuk és nekünk is kell kimosni a saját két kezünkkel - na meg szappannal és vízzel.

Mint említettem az árvaház miatt nem sokat látok a külvilágból, de tökéletesen megvagyok az én Jasonommal, aki szintén kiskora óta itt van és a mellettem levő szobában lakik. Rajtunk kívül nem sokan vannak annyi idősek, mint mi. Mondhatni, már túlkorosnak számítunk itt, mert mindenkit kisebb korában fogadtak örökbe. Ilyenkor már sajnos nincs rá sok esélyünk, hogy kijussunk innen. A legtöbben max 4 éves gyereket szeretnek befogadni, hogy még ők tudják felnevelni. Mi viszont voltunk már pár családnál, de valamilyen oknál fogva mindegyik visszahozott ebbe a rozoga házikóba. Nem is tudom miért, talán, mert nem akartunk iskolába menni és elszakadni egymástól Jasonnal, együtt meg senki nem akart minket..

A családomról sem tudok sok mindent, csak a nevüket. Felicity és Nick. Próbáltam már kérdezgetni róluk mindenkit, de nem sokan válaszoltak rá. Amikor szóba hoztam akkor mindig csönd lett az egész szobában és senki nem mondott semmit, így inkább hagytam a dolgot.

Így élem tehát mindennapjaimat Jasonnel, a legjobb barátommal - aki egyben az egyetlen is - az árvaházban, abban reménykedve, hogy egyszer kijutunk innen.