Meghoztam az első fejezetet, remélem tetszeni fog nektek, jó olvasást hozzá!
Kommenteljetek, hagyjatok nyomot magatok után. Örülnék a véleményeteknek. :)
Köszönöm az eddigi feliratkozókat, remélem gyarapodni fognak a kis hercegnők! :)
Egy kérdés: Lehet ennél hosszabb fejezet? Szerintetek ez rövidre sikerült?
~
Jasonnal reggel megint korán keltünk, hogy még jusson nekünk bőven a reggeliből. Vagy hogy egyáltalán tudjunk enni, hiszen rengeteg éhes száj van itt. Átmentem hozzá, hogy felébresszem, majd együtt elindultunk a kisebb étkező felé. Szerencsére még korán odaértünk, így jutott nekünk reggeli. Pirítós volt felvágottal, lekvárral - ki mivel akarta. Egy kis eperlekvárt kenegettem a kenyeremre, amikor eszembe jutott, hogy milyen régen voltunk már Jasonnel a kedvenc barackfánknál. Meg is kérdeztem tőle, hogy lenne e kedve reggeli után kijönni és ott beszélgetni, nézegetni a felhőket.
- Persze, tényleg nagyon rég voltunk már ott. Amúgy nem tudod, hogy ma kell e valamit segítenünk a gondozóknak? Mert most nagyon fáradt vagyok és szeretnék párat fotózni.
- Nem hiszem. Tegnap is mi voltunk sorosak a mosogatásban, úgyhogy ma szerintem kihagynak minket - ebben azért nem voltam olyan biztos, de reménykedni lehet - Amúgy mióta szeretsz fotózni? Úgy tudtam ki nem állhatod és csak azt szereted ha én fotózlak téged - nevettem.
- Most ezt miért mondod? Hiszen én nagyon szeretek fotózni. Egy igazi profi vagyok - mondandójából sütött a szarkazmus. Lehetetlen volt nem észrevenni, hiszen még mosolygott is hozzá. Mikor hitetlenkedő fejet vágtam folytatta: - Na jó, igazából eddig nem szerettem, de most kedvet kaptam tőled. És lehet, hogy tényleg jobb vagyok nálad.
- Na azt kétlem! Te még mosogatni sem tudsz! - vágtam vissza.
- Az egy teljesen más téma. A kettő nem függ össze. - kezdte enyhén hadonászva, hogy nyomatékosítsa mondatait - Szerintem menjünk ki és nézzük meg, hogy ki tud jobb képeket készíteni! Ezennel kihívlak egy fotópárbajra!
- Ez tudod milyen nevetséges? Úgyis jobb vagyok nálad!
- Na, nem mersz kiállni? - húzta fel a szemöldökét.
- Dehogynem! Menjünk, hozom a gépemet. Te mivel akarsz fotózni?
- Majd a tieddel - kezdte, de felnevettem - Már ha megengeded..
- Ugyan már, tönkre fogod tenni! - szomorú arcocskája láttán végül beleegyeztem és felsóhajtottam - Rendben, de ha tényleg elrontod megnézheted magad!
- Igen is, főnök! - nevetett és elindultunk kifele.
- Szóval, mit akarsz fotózni? Mondjuk a kedvenc barackfánkat? - tudakoltam mosolyogva.
- Hmm.. - töprengett - Az úgy kicsit unalmas. Inkább álljunk modellt egymásnak a barackfa előtt.
- Oké. Mehetsz. Állj úgy, ahogy kedved tartja.
Jason odabattyogott a fához, majd egy elég érdekes pózban meg is állt előtte. Háttal a fának támaszkodott, keresztbe vetette karjait, lábát pedig kissé behajlította. Csináltam pár képet, majd szóltam, hogy álljon most kicsit máshogyan. Erre átkarolta a fát, majd hátrahajtotta a fejét és rám mosolygott. Itt már kezdtem fuldokolni a nevetéstől, ezért remegett a kezem, miközben fotóztam. Végül feladtam, elterültem a földön és úgy nevettem.
- Na mi van már? Min nevetsz annyira? - jött oda Jason és próbálta kikapni a kezemből a gépet, de sikertelenül. Éppen sikerült utána nyúlnom.
- Majd megnézted, ha te is csináltál rólam képeket.
- Na jó. De akkor siess, mert kiváncsi vagyok.
Odaszögdécseltem a fához, majd utánozva Jason első pózát nekidőltem a fának. Elkezdett nevetni, de szólt, hogy kész, így váltottam. Kezemet nekitámasztottam a fának, hátra felemeltem az egyik lábamat és hátrahajtott fejjel Jasonre vigyorogtam. Most már fuldoklott a nevetéstől és ő is a földön végezte, mint én az előbb. Odamentem hozzá, hogy megnézzem a képeket és amikor megnéztem... Elkezdtem sírva röhögni.
- Hé, Lorine. Borzalmas képeket csináltál rólam, pedig olyan jól pózoltam! El vannak mosódva a képek! - szomorkodott, bár látszott rajta, hogy tetteti.
- Na, persze. Te rontottad el az én képeimet azzal, hogy olyan nevetségesen álltál ott és emiatt elkezdtem nevetni, amitől pedig remegett a kezem.
- Kis hazug! Te sem voltál jobb. Nézd csak! - nyújtotta felém a gépet. Én is megmutattam neki, erre megint kitört belőlünk a nevetés.
Jókedvünket az szakította félbe, hogy arrajött az egyik gondozó és felénkfordulva szigorú pillantásokat vetett ránk. Megijedtünk, de szerencsére teljesen mást mondott nekünk. Vagyis inkább Jasonnak..
- Fiam, beszélnünk kell. Négyszemközt. Lorine most nem jöhet velünk, egy örökbe fogadásról lenne szó.
- De én nélküle nem akarok menni, ezt tetszik tudni. - andalgott Jason - Mi nagyon kedveljük egymást és azt szeretnénk, ha együtt fogadnának minket örökbe - itt felém pillantott, megerősítést várva tőlem. Mikor bólintottam, folytatta: - Nem tudom mit csinálnék nélküle, szerintem az idegeikre mennék és az megint rossz fényt vetne az árvaházra - villantotta ki tökéletes fogsorát.
- Nem bánom. - egyezett bele a mi kis kedves gondozónk - Megkérdezhetjük, de ha nemet mondanak, akkor nélküle kell menned. Tudod, ők nagyon befolyásos emberek, rengeteget fizetnek az árvaháznak, tehát jó színben kell feltüntetnünk magunkat. Viselkedjetek normálisan! Most pedig gyertek velem, nem szeretném megvárakoztatni őket! - intett, és elindultunk egy újabb beszélgetésre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése