Sziasztok! ^^
Tudom, hogy tegnap kellett volna hoznom a részt, nagyon sajnálom. De remélem kiengesztel titeket ez a rész, amiben újabb titkokra derül fény, igaz még csak érintőlegesen, de egyre több mindent fogtok megtudni.
Jó olvasást! :)
- Ja, igen. Persze.
El is indultunk a könyvtár felé, jó lassacskán, hogy meg tudjam jegyezni az odafelé vezető utat. A könyvtáruk eléggé hatalmas, rengeteg polc sorakozik ott és több emeleten keresztül.
- Hű! - csak ennyit tudtam kinyögni. Tényleg annyira hatalmas volt, még a városi könyvtáraknál is sokkal nagyobb.
- Gyere utánam, azt hiszem itt kéne keresnünk - követtem Victorie-t és egy csomó családdal kapcsolatos könyvhöz vezetett. - Tudod, itt van minden, amit a családról tudni kell és vannak még feljegyzések is a lakosokról és családjukról. Viszont ezek titkos informácikók, szóval kérlek ne add tovább őket!
- Persze, nem fogom. De miért van akkor nálatok? Nem a hivatalban kéne hogy legyenek? Esetleg a királynál, rendőrönél.. Nem is tudom hol szoktak lenni ezek, de hivatalos információk.
- Ó, kincsem, emiatt ne fájjon a szíved. Törvényesen van nálunk, nyugodtan kutakodhatsz, csak tényleg ne szólj róla senkinek.
- Ígérem!
Azzal hozzá is láttunk, hogy valamit kiderítsünk a családomról. Először az én nevemet próbáltuk megkeresni a gyerekek között. Elvileg ABC sorrendben kellene lenniük, de eléggé össze vannak kutyulva, szóval sorba kellett rendeznünk. El is kezdtük, de sajnos eléggé lassan ment és már kezdett besötétedni. Egyszer csak megpillantottam a királyi család gyermekének az aktáját.. És az a név.. Hiszen én őt ismerem.
- Lorine, itt az ideje mennünk, már későre jár. Menj fel szépen a szobádba, majd szólunk, ha jöhettek vacsorázni.
- Ömm, persze - becsuktam az aktát és felbotorkáltam a lépcsőn. Egyenesen Jason-höz indultam, erről neki is tudnia kell. De persze miért is lett volna a szobájában?! Az túl egyszerű lenne. Meg kell keresnem.. Hát jó! Hátha találok megint egy titkos rejtekhelyet.
A kert felé vettem az irányt. Úgy emlékszem, ott találkoztak Melanie-vel, hátha most is vele van még. Kimentem hát a bejárati ajtón és úgy döntöttem, balra fordulok.
Már egy ideje sétálhattam, a lábaim is kezdték felmondani a szolgálatot a talán órák óta tartó hiábavaló keresés miatt, így nem is csoda, hogy megbotlottam valamiben.. Ráadásul el is estem és a ruhám is koszos lett miatta. Felállok, hogy megnézzem a baj okozóját - közben észreveszem, hogy ügyetlenségemben a tenyeremet is lehorzsoltam. Megfordulok, leguggolok és félresöpröm a leveleket a kiálló valamiről, hogy jobban megnézhessem.
De hiszen ez egy csapóajtó! Egy újabb titok.. Éppen kinyitnám, de lépteket hallok közeledni.
- Lorine, te mit csinálsz itt? - hallom meg mögülem Jason hangját.
- Csak téged kerestelek és megbotlottam.
- Jajj, te! - kuncog. Most pillantom meg az oldalán Melanie-t, aki dühös pillantásokat lövell felém. - Nem is te lennél! De inkább gyere! Mennünk kell vacsorázni - azzal megragad és maga után húzva visz az étkező felé, rá es rántva a duzzogó Melanie- ra.
Mikor megvacsoráztunk, Melanie szerencsére már nem loholt Jason után, így el tudtam mondani neki mindent, amit ma észrevettem.
- Mi van? - tátott szájjal bámult rám. - Azt mondod, Melanie a királyi család lánya? Ez lehetetlen.. Az azt jelentené, hogy..
- Igen, a királyi család házában lakunk - fejeztem be helyette a mondatot. - De gondolj csak, bele! Miért titkolnának egy ilyen lényeges információt? Kik ők valójában? És..
- Ne vádold őket! - szakít félbe. - Még semmit nem tudunk. Lehet, hogy csak azt akarják, tekintsünk rájuk a szüleinkként és ha már ezt elfogadtuk.. Akkor el fogják mondani. De ez most mindegy is. Először foglalkozzunk azzal, amit a múltkor találtunk ketten. Emlékszel még az útvonalra?
- Igen, de a kódot nem tudom.
- Az nem is gond. Én megjegyeztem.
- Szuper vagy! - ugrok a nyakába.
- Tudom, sokan mondták már - dicsekszik. - Köztudott, hogy odavannak értem a lányok.
- Chh! - csapok a vállára. - Ha a köztudotton saját magadat érted, akkor biztos. De egyébként senki más nem tud róla. - nevetek.
- Hékás! Igenis sokan tudják, hogy én egy igazi nőcsábász vagyok.
- Ahaaaa. Ezt nehezen hiszem el.. Mondjuk Melanie lehet tudja.
- Hát nekem is van egy olyan érzésem. De nem is tudom... Olyan furcsának tűnik. Van benne valami nyugtalanító.
- Ja, mondjuk hogy egy hárpia?! - vonom fel a szemöldököm.
- Nem, aranyos meg minden, csak...
- Hagyjuk, nem érek rá, hogy a boszit elemezzük. Inkább kutassunk!
Végre elindultunk és sikeresen oda is találtunk. Csöndesen mentünk, így nem is vett észre minket ezúttal senki. Jason beütötte a kódot - a kis zseni -, így végre bejutottunk a titkos ajtón túlra. Vaksötét volt, de szerencsére kitapintottam a falon egy villanykapcsolót, ami pislákolások közepette láttatni engedte őket.. Igen, embereket. Úgy látszik, a királyi család tényleg titkol valamit. Több százan, sőt, akár több ezren is vannak itt. Mindenki sovány és alszik. Úgy tűnik, éheztetik őket. Ki kell derítenünk, miért vannak itt ők. És hogy miért zárták őket rácsok mögé erre a koszos helyre. Senki nem érdemel ilyet. Borzalmas, ahogyan ők itt élhetnek. Ezt nem hagyhatjuk.
Felébresztünk hát egy vékony, barna bőrű, kopaszra nyírt férfit, aki a negyvenes éveiben járhat, hogy mégis mi folyik itt. Ő készségesen beszámol nekünk mindenről, hiszen már nincs mit vesztenie...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése