Hetedik fejezet

Sziasztok! ^^

Egy kissé későn, de hoztam egy újabb fejezetet és egyre több titok lát napvilágot. Örülnék egy kis visszajelzésnek, hogy tetszik e, vagy szerinted mit kéne másként csinálnom, hogy jobb legyen. :)

- Te mióta vagy itt? És miért tartanak itt titeket? Mit akarnak veletek csinálni? Ezt Victorie és William művelték veletek? - csak úgy ömlöttek belőlem a kérdések. Mindent tudni akartam.

- Mindenki más korban kerül ide, de fogalmunk sincs, hogy mi alapján hoznak ide. Állítólag van valami, amiben mind hasonlítunk egymásra és nekik amiatt a dolog miatt vagyunk fontosak és azért akarnak minket felhasználni. Kísérleteznek rajtunk. Minden nap két embert visznek el - nem tudjuk miért pont őket - és többé nem is látjuk őket. Szóval mindenki rettegve várja a másnapot, nehogy sorra kerüljön.

- Jesszusom, ez borzasztó. Jason,-  fordulok felé - ki kell derítenünk, hogy mit akarnak tőlük. Vagy esetleg tőlünk. Hiszen nekünk sem mondták el az igazat.

- Ha majd megtudtok valamit, szóljatok kérlek. Mi is szeretnénk tudni mi folyik itt.

- Persze, ez csak természetes. Most rögtön indulunk is, hátha megtudunk valamit.

Alighogy felértünk a szobánkba, Victorie üdvözölt minket.

- Sziasztok, drágáim. Ideje ebédelni. Utána pedig elmehetnénk vásárolni, hiszen megígértük nektek - mosolyog, de látszik az arcán, hogy a háta közepére kíván minket. Nem hiszem, hogy foglalkozni akarna velünk, tudják hogy kutatunk a kis titkuk után.

- Persze, nagyon szívesen - erőltetek egy mosolyt az arcomra. Gondolom, így esetleg ki is deríthetünk valamit.

Ebéd után beszálltunk hát a kocsijukba és elindultunk vásárolni. Rengeteg boltba mentünk be és mindenhol nagyon drága holmik voltak. Azt már tudjuk, hogy azért van annyi pénzük, mert ők az uralkodóink. De hogy miért nem mondták ezt el nekünk? Hiszen ez egy jó dolog. Nélkülük sehol sem lennénk..

Már kezdtem elfáradni a sok császkálásban, amikor egy újabb bolt felé vettük az irányt. Szóvá is akartam tenni, hogy bőven elég lesz ennyi ruha, ez egy hadseregnek is elég lenne - de komolyan. Amikor épp megcsörrent Victorie telefonja, így inkább csöndben maradtam, hátha kiderül valami.

- Á, helló, Dr. Parker..... Igen, már elküldtem pár emberemet újabb szállítmányért.. Igen, mondtam nekik, hogy csak olyat hozzanak, amin rajta van a jel... Apránként visszük át őket, nehogy feltűnést keltsünk. Már így is felhívtuk magunkra a figyelmet - felénk pillantott és észrevette, hogy őt bámuljuk. Most már suttogva folytatta, így jobban kellett koncentrálnom, hogy értsem a beszélgetést. - Persze, kiképezzük őket.... Igen, igen. De figyeljen Dr. Parker, most le kell tennem - már a kezével is takarta a telefont, úgy beszélt. - Majd visszahívlak, ha egyedül leszek. Viszlát - elrakta a telefont a zsebébe és magára erőltetett egy mosolyt. - Nos, akkor hova is akartunk menni?

- Én legszívesebben hazamennék - válaszolt Jason. - Kikészülök ettől a sok bolttól. Tudja, nem nőből vagyok, és egy pasinak egy életre elég ennyi vásárlás - erre Victorie felnevetett.

- Ohh, hát persze. Azt hiszem, úgy is eleget vásároltunk már. Esetleg egy sütihez lenne még kedvetek?

- Miért is ne?! - vágtam rá, újabb információ reményében.

Beültünk egy nagyon elegáns cukrászdába és a kínálatot vizsgálhattuk. Én brownie-t választottam vanília fagyival és málnával a tetején, Jason egy duplacsokis muffin mellett döntött csokidarabkákkal és tejszínhabbal a tetején, Victorie pedig egy epres sajttortát rendelt.

- Kimegyek egy pillanatra a mosdóba. Rögtön itt leszek - állt fel Victorie. Szerencsére elfelejtkezett a telefonjáról, így kapva-kapva az alkalmon utánanyúltam.

- Lorine, ezt nem lenne szabad! - állított le Jason.

- De muszáj kiderítenünk bizonyos dolgokat. Rossz érzésem van velük kapcsolatban. Szerintem nem teljesen tisztességesek - meg sem vártam mit reagál, már fel is oldottam a kijelzőt és az üzeneteket böngésztem. Először is azt a bizonyos Dr. Parker-rel folytatott beszélgetést akartam megnézni. Már éppen megnyitottam és bele is kezdtem az olvasásba: "Lorine-nak és Jason-nek nem szabad megtudnia, vigyázzon jobban! Hiszen tudja, hogy a szüleik.."

És akkor betoppant Victorie. Át sem gondoltam, hogy mit teszek, ösztönösen zsebre vágtam a telefont.

- Mmm, de jól néznek ki. Az ízük is biztosan finom. Jó étvágyat, drágáim! - pillantott ránk Victorie, azzal pedig nekikezdett a süteményének. 

Szerencsére Victorie nem vett észre semmit, így a telefon nálam maradt. Folytathattuk hát a kutatást Jason-nel, ezúttal biztonságban.

- Szóval.. - kezdtem neki újból az olvasásnak: - Hiszen tudja, hogy a szüleik árulók. Túl sokat tudtak, sőt az egyikük teremtette őket. Ezért kellett meghalniuk, mert az útunkban álltak. De őket meg kell tartanunk. Még a hasznunkra válhatnak. Ők különlegesek. Azért ne hagyjon nyomot..."

- Nem láttátok a telefonomat? - lépett be az ajtón Victorie. Tekintete a kezembe vándorolt, amiben görcsösen szorongattam a telefont. Tudtam, hogy lebuktunk. Most már úgyis mindegy volt. - Ti mégis mit képzeltek magatokról? - kelt ki magából. Sietősen odajött hozzánk és kikapta a kezemből a telefont. - Mit akartok megtudni drágaságaim? Nekem nincsen előttetek titkom. Csak annyi, hogy imádlak titeket - mosolygott. - De ha még egyszer ilyennel próbálkoztok... Annak nem lesz jó vége - látta, hogy mennyire megszeppentünk, így igyekezett megnyugtatni minket: - Na de nincsen semmi gond, ettől még ugyanúgy szeretlek titeket - azzal odahajolt hozzánk és egyenként egy puszit nyomott az arcunkra, majd kisétált.

- Hát ez furcsa volt - szólalt meg Jason a hosszas csönd után.

- Igen, egyértelműen titkol valamit. És többet is ki kell derítenünk. Kerül, amibe kerül.